HALAINK TERMÉSZETES KÖZEGBEN
TELJESÉRTÉKŰ MAGAS MINŐSÉGŰ TÁPANYAGGAL ELLÁTVA
SAJÁT ÉPÍTETT TAVAINKBAN NEVELKEDNEK
HOGY AZ ÖNÖK ASZTALÁRA A LEGÍZLETESEBB ÉS EGÉSZSÉGESEBB ÉTELKÉNT KERÜLHESSENEK

Tavaink és ellenőrzött gazdaságban tenyésztett haltípusaink

Tavaink jellegzetessége abban mutatkozik meg, hogy az ötvenes években rizsgazdálkodás céljából kialakított, ám e célnak kevésbé megfelelő minőséggel rendelkező réti talajokat haltenyésztéshez formáltuk át halastavaink építése során. Ennek eredményeképpen halgazdálkodásra alkalmas, körtöltéses halastavakat alakítottunk ki. Az összességében százhatvan hektáron elterülő halastavaink között: öt haltermelő tó van, emellett pedig öt: nagyobb halnevelésre és haltárolásra is alkalmas halágy, továbbá öt: közepes nagyságú haltároló medence is található.

Tógazdaságunkban elsődlegesen a horgászati célú élőhal-nevelésre törekszünk, ezen belül is a hangsúlyt leginkább a ponty halfajra helyezzük. A hazánkban legkeresettebb, legelterjedtebb ponty halfajt a normál mérettől egészen az extra (bojlis) méretig neveljük (a halnevelés ideje így akár hat évig is eltarthat, majd ezt követően telepítjük a horgásztavakba, élővizekbe horgászati, sporthorgászati céllal).

A fő halfajunk, azaz a ponty mellett még tenyésztünk amurt is, ugyancsak horgászati céllal, valamint harcsát fogyasztásra, és kárászt gasztronómiai és horgászati célból egyaránt. Kulcsfontosságú eredmény tógazdaságunkban a mesterségesen létrehozott tavaink által generált ökológiai érték is, melynek köszönhetően a vizes élőhely jelentősen felpezsdült – tudniillik különféle vízi madarak és emlősök, kétéltűek, hüllők, ízeltlábúak, nád- és hínárfélék varázsolták gazdagabbá tavaink környezetét.



Amúr


Harcsa


Ponty 
 Kárász
Kárász
MINŐSÉGI HALTENYÉSZET HAJDÚNÁNÁSON
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk